2010. június 12., szombat

Vatikáni kenyér



Munkatársamtól kaptam kovászt ehhez a kenyérhez. Ezt a fajtát még nem ismertem. Anyukám régen csinált hasonlót, de azt minden nap meg kellett keverni.
Majdnem egy hét mire meg lehet enni, de megéri a várakozást, mert nagyon finom. Persze az alapkovászt aki elkészíti utána nyugodtan újra meg lehet csinálni. Bár a receptbe azt írják hogy szerencsét hoz, ha egyszer elkészítjük és csak egyszer ehetünk ilyet életünkbe. De én az ilyen babonákra nem adok. Nem szabad hozzáérni soha kézzel és hűtőbe sem szabad tenni. Csak fakanállal szabad hozzáérni.

A kapott kovászt egy műanyag vagy üvegedénybe tesszük és konyharuhával letakarva tartjuk a konyhaszekrényen. Hétfőn rászórunk 25 dkg cukrot. Nem kell megkeverni. Kedden ráöntünk 2,5 dl forralt majd lehűtött tejet. Most sem kell keverni. Szerdán ráteszünk 25 dkg lisztet. Nem kell keverni. Csütörtökön annyi dolgunk van, hogy összekeverjük fakanállal, de semmit nem teszünk bele.
Pénteken hozzáadunk 25 dkg cukrot, 2,5 dl forralt majd lehűtött tejet és 25 dkg lisztet. Én a lisztet összekevertem a cukorral és úgy tettem rá majd ráöntöttem a tejet. Összekeverjük, majd négyfelé osztjuk.
Ebből 3 adagot el kell ajándékozni. A maradék negyed részt már bármikor süthetjük. Én csak szombaton sütöttem. Hozzáadunk 25 dkg lisztet, fél kávéskanál szódabikarbónát. fél csomag sütőport, 3 tojást, 1 vaníliás cukrot, 2,5 dl olajat, fél tábla összevágott csokit (én egy egész táblával tettem bele), 1 nagy csipet sót, fahéjat, magokat, gyümölcsöt, mazsolát amihez éppen kedvünk van.
Vagy sütőpapírral kibélelt, vagy kivajazott formában, tepsiben megsütjük. Nagyon finom.
Az alapkovász (ha valaki esetleg nem kapna ajándékba): 25 dkg liszt, 25 dkg cukor, 2,5 dl forralt majd lehűtött tej.

Recept nyomtatása

Sós rúd


Ezt a sós rudat nagyon szeretem, mert mindig puha és nagyon finom.

75 dkg liszt
2 tojás sárgája
1,5 dl tejszín
fél csomag élesztő
50 dkg vaj


1,5 dl tejbe kis cukrot teszünk és felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet sózzuk, elmorzsoljuk a vajjal. Hozzátesszük a tojássárgát, a tejszínt, az élesztőt és összegyúrjuk.
Egy órát pihentetjük, majd kinyújtjuk kb. hüvelykujjnyi vastagra és kis rudakat vágunk belőle. Én is azt vágtam, de mivel iszonyat meleg van olyanok lettek mint a puffancsok.
Megkenjük tojás sárgájával, megszórjuk sajttal és 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük őket.

Recept nyomtatása

Lajcsi szelet


Ezt a lányoknak sütöttem a munkahelyre. Nálunk otthon ez a süti általában ünnepnapokon volt.
A legfinomabb akkor amikor legalább egy napot állt, mert finoman megpuhul és összeérnek az ízek.

2 evőkanál méz
1 púpos evőkanál kakaó
2 tojás
15 dkg porcukor
5 dkg vaj

Vizet forralunk és ezeket a hozzávalókat egy tálba tesszük.Összekeverjük őket, majd vízgőz felett 5 percig keverjük.

40 dkg liszt
1 mokkáskanál szódabikarbóna

Levesszük a gőzről a masszát és belekeverjük a szódabikarbónás lisztet.
3 cipót csinálunk, kinyújtjuk őket és 180 fokon megsütjük a lapokat.

6 dl tej
2 tojás
2 kanál cukor
1 puncs és 1 vanília puding
20 dkg vaj
20 dkg porcukor

3-3 dl tejbe 1-1 kanál cukrot és 1-1 tojássárgát teszünk. Az egyikbe a vanília a másikba a puncs pudingot főzzük meg. Amikor kész félrehúzzuk és beletesszük óvatosan az 1-1 felvert fehérjét is és még 1 percre visszahúzzuk a tűzre miközben óvatosan keverjük hogy ne törjön nagyon a hab.
Kikeverjük a vajat a cukorral. Amikor a pudingok kihűltek kettéosztjuk a vajas krémet és belekeverjük a pudingokba. Ezzel kenjük meg az alsó és a középső lapot. A süti tetejére csokimáz kerül.

Recept nyomtatása