2009. március 9., hétfő

Csokoládékrémmel töltött francia briós


Erről a sütiről egy könyvben láttam képet és olyan fincsinek látszott, hogy gondoltam kipróbálom.
Első próbálkozás lévén mindent menetrend szerint csináltam. De én legközelebb több csokikrémet csinálok és talán alakítok is majd rajta.
A krémhez kukoricaszirupot is ír ami nekem nem volt, így porcukrot és egy kis vizet tettem a töltelékbe, hogy ne legyen száraz.
Ebből a tészta adagból két hatalmas bumszli tekercs lett de akkora, hogy a 37*31 cm-es tepsimből is majdhogynem kinőtték magukat. Én egymás mellett sütöttem meg őket egyszerre.
A mértékegységek cup-ban és dkg-ban is meg voltak adva, így mindenki azt választja amelyiket szeretné. Nekem még nincs cup készletem, de rajta vagyok az ügyön, hogy beszerezzem rövid időn belül. A sütésre 45 percet írtak, vagy amíg megkaramellizálódik a cukor a tetején. Nekem légkeveréssel 40 is bőven elég volt és még így is kicsit sültebb lett.

Tészta:

másfél cup (360 ml) langyos víz
másfél evőkanál szárított élesztő (másfél csomag)
másfél evőkanál só
8 tojás enyhén habosra verve
fél cup méz
másfél cup (340 g) olvasztott vaj
7 és fél cup (1 kg) liszt


Töltelék:

112 g 60%-os csokoládé
2 evőkanál (28 g) olvasztott vaj
4 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 evőkanál rum (én ezt nem tettem bele, mert csak whisky van itthon, de azt ennyiért nem fogom kibontani)
5 evőkanál kukoricaszirup (én ehelyett 2 evőkanál porcukrot és egy kis vizet tettem a töltelékhez)
1 tojásfehérje enyhén felverve habbá (nem kemény habbá!!) 1 evőkanál vízzel
tetejére kristálycukor

A tojásokat enyhén habosra verjük, majd hozzáadjuk a mézet, az olvasztott vajat, az élesztővel sóval elkevert lisztet és a langyos víz egy részét (nekem nem kellett az összes vizet felhasználni), attól függően éppen milyen a liszt és bedagasztjuk a tésztát.
Letakarva kelni hagyjuk szobahőmérsékleten 2 órát.

A krémhez megolvasztjuk a csokit és hozzáadjuk a vajat. A rumba belerakjuk a kakaóport és a kukoricaszirupot, majd összekeverjük. Végül a vajas csokihoz öntjük.
Kivajazzuk a tepsit, vagy sütőpapírt teszünk bele.
A tésztát én kétfelé vágtam, kinyújtottam kb. fél centisre, 60 mm-esre.
Megtöltöttem csokival és feltekertem őket.
Ezután még 1 óra 40 percet így kell őket hagyni kelni a tepsin.
Amikor megkeltek a tetejüket megkentem kicsit felvert tojásfehérjével és megszórtam őket kristálycukorral.
180 fokon 40-45 percet sütjük. Ezután még melegen megöntözzük csokimázzal és ha kihűlt szeleteljük, de ha nagyon éhenkórászok vagyunk és nem bírunk magunkkal akkor még melegen nekiesünk.

Az kimaradt, hogy a tészta az első kelesztés (2 órás) után fagyasztható. NEM légmentesen zárható dobozba 5 napig a hűtőben tárolható. Viszont 5 napon belül fel kell használni a tésztát.
5 napon túl feldarabolva kb. 2-3 adagra légmentesen lezárható dobozba akár 4 hétig is tárolható fagyasztóba. Mielőtt felhasználjuk a tésztát, előtte 24 órával tegyük át a normál hűtőbe a fagyasztóból, majd a szokásos pihentetéseket, kelesztéseket újra el kell végezni.

Recept nyomtatása

4 megjegyzés:

  1. Szia, anyukám megsütötte a fekete rózsát és nagy sikert aratott vele. Én meg ezt a sütidet néztem ki magamnak,igéretesnek tűnik.Én is meg kell tanuljak jobban fotózni, de előbb azt hiszem új gépet kell vásárolnom,hiszen ebben a városban sajnos nem találok javítót :-(

    VálaszTörlés
  2. Szia Ottis!
    Örülök, hogy ízlett mindenkinek a süti.
    Annyit tanácsolnék ezzel a tésztával kapcsolatban, hogy szerintem ha megkelt 3 felé vágjad, ne kettőbe, mert így bazi nagyok lettek és csinálj hozzá még egy kicsit több csokikrémet, mondjuk még félszer ennyit.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ez nagyon tetszik, hamarosan kipróbálom.

    VálaszTörlés
  4. Nem fogsz csalódni. Eddig aki megkóstolta nem állt meg egy szeletnél :)

    VálaszTörlés